Az Enfleurage: A hagyományos hideg és meleg kivonási technika

Az alapanyagok kivonási eljárásai

Íme a parfümériában létező különböző alapanyag-kivonási eljárások:

• Desztilláció
• Illékony oldószeres extrakció
• Hideg sajtolás
• Enfleurage
• Head space
• CO2 vagy sofact extrakció

Az enfleurage története: Az ókortól Grasse-ig

Az enfleurage technikát már az ókorban is alkalmazták, és a 18. század elejétől általánosan elterjedt. Akkoriban egyes különösen érzékeny alapanyagokat nem lehetett desztillációval kezelni, ezért hideg enfleurage-zsal vagy meleg enfleurage-zsal vonták ki őket.

Grasse-ban, Dél-Franciaországban kifejlesztett ez a kivonási technika egykor rendkívül fejlett volt, ám az 1930-as évek körül felhagytak vele, amint az illékony oldószeres extrakció megbízhatóvá vált.

Mi az az enfleurage?

Az enfleurage-t a kezelt anyagoktól függően hidegen vagy melegen is el lehet végezni.

1. A hideg enfleurage

Ezt a kivonási eljárást a jázmin, a nárcisz és a tubarózsa esetében alkalmazzák, amelyek túl érzékenyek ahhoz, hogy felmelegítsék őket. Az eljárás során szobahőmérsékletű állati zsírt kentek szét egy fa kerettel körülvett lapon. A virágokat nem lehetett magas hőmérsékletnek kitenni, hogy az illatuk ne sérüljön.

A folyamat:

• A virágokat először válogatják, hogy csak a legfrissebbeket tartsák meg.
• Ezután kézzel, egyenként helyezik rájuk a zsírra (amely lehet növényi is), ahol körülbelül 24 óráig pihennek. A finoman elterített zsír ekkor magába szívja az illataikat.
• A műveletet többször meg kell ismételni, amíg a zsír telítődik ezeknek a virágoknak az illatával, majd a virágokat kézzel távolítják el.

Az eljárás végén a zsírt spatulával gyűjtik össze, majd keverőgépekben alkohollal mossák. Ez lehetővé tette az illatmolekulák szétválasztását, és az elpárologtatás után az értékes „abszolút pomád” előállítását.

2. A meleg enfleurage (Macerálás)

Macerálásnak is nevezik, ez az eljárás lehetővé tette, hogy az ellenállóbb virágokat vagy más növényeket 75% sertés- és 25% marhafaggyúból álló, vízfürdőn 40 és 60 fok közé melegített olajokban és zsírokban áztassák.

A virágokat fa spatulával keverték a melegített zsírban két órán át. A felhasznált virágokat naponta frissekkel cserélték, és legalább 24 órán át áztatták.

A zsírt, amelyet a nap hőjével is lehetett melegíteni, ezután lecsepegtetéssel, nagy szűrőkkel nyerték vissza, majd szövetdarabokon szűrték át. A terméket végül a keverőgépekben alkohollal mosták.

Ezt a meleg enfleurage-t a mai rózsa, a narancsvirág és a mimóza esetében alkalmazták. Ezek az anyagok rendkívül gazdag és elegáns termékek előállítását tették lehetővé, amelyeket kivételes kompozíciókhoz tartottak fenn.

A technika hátrányai és korszerűsége

Az enfleurage-nak, akár melegben, akár hidegben végzik, számos hátránya volt, mint például:

• Alacsony kihozatal: 1 kg zsír 3 kg virágot tudott felszívni.
• Manuális technika, amely igényes szakértelmet, tehát képzett személyzetet igényelt.
• Rendkívül hosszadalmas eljárás.
• Nagy mennyiségű anyag (keretek, keverőgépek…) szükséges hozzá.
• Sikeresen kell szabályozni a helyiség hőmérsékletét, amelyben az enfleurage-t végzik.

Emellett ez a módszer nagyszámú munkaerőt igényel, rendkívül költséges, ezért nem alkalmazható a parfümériában megszokott klasszikus virágok esetében.

A végterméket, amelyet „abszolút pomádnak” hívnak, a nagy parfümházaknak vagy azoknak tartják fenn, akik sokat áldoznak a koncentrátumukra. Megjegyzendő, hogy a Guerlain-nél nemrég a tubarózsa enfleurage-át mangóvajban végezték el: Flora Bloom de Guerlain.

Az enfleurage technika ma

Ezt a régi technikát mára felváltotta az illékony oldószeres extrakció és a CO2-extrakció, azaz a sofact. Az enfleurage ma már alig használatos. Ám Grasse-ban újabb enfleurage-kezdeményezések valósulnak meg, különösen a tubarózsa esetében.

A Monoï de Tahiti különlegessége

Tahitin még mindig létezik egy bizalmas körben végzett enfleurage-művelet. Ezt nem fa kereteken végzik, mint a 18. században, hanem a Monoï virágait, vagyis a Tiaré virágait 10 napon át áztatják.

Ezeket a virágokat kókuszolajban kezelik, hogy megkapják a Monoï de Tahiti eredetmegjelöléssel védett terméket. Ezt az olajat a nők, a férfiak és a gyermekek egyaránt használják testükre vagy hajukra, és ma is részét képezi a helyi szokásoknak és rituáléknak. Az igazi Monoï-t a flakon belsejébe helyezett tiaré virágról lehet felismerni.

A kizárólag Tahitin értékesített hagyományos módszer a kókuszolajat a tiaré virágokkal és egy meglepő összetevővel: a remetarák abdomenével keverik össze, hogy gyorsítsák a keverék fermentációját. A keveréket ezután napon, szabad levegőn hagyják.

Ez a hagyományos Monoï olaj azonban a hatályos szabályozás miatt nem értékesíthető exportra.

Az enfleurage és az illatpiramis

Az enfleurage révén nyert termékek az alapjegyekhez járultak hozzá, amelyek lassan párolognak el, és lehetővé teszik a parfüm „rögzítését”, hogy az hosszabb ideig megmaradjon.

Tudni kell ugyanis, hogy bár a parfümök a költészetet, az álmot idézik és érzelmeket keltenek, mindenekelőtt pontos tudományos és fizikai fogalmakra épülnek. Egy illat összetett, kifinomult és finom kompozíció, amelynek jegyeit múlékony vagy épp ellenkezőleg, tartós jellegük alapján választják ki, és amelyek alkotják az úgynevezett „illatpiramist”.

A parfümöt igen gyakran egy illatpiramis formájában ábrázolják, amelynek csúcsát a fejjegyek alkotják (a legillékonyabb jegyek, amelyeket közvetlenül a parfüm felpermeteezése után érzünk), középső részét a szívjegyek, alapját pedig az alapjegyek.

Látszólag egyszerű és szemléletes séma ez, de a valóságban sokkal összetettebb, mivel a különböző jegyek felelnek egymásnak, összefonódnak, egymásba illeszkednek, és kölcsönösen kiemelhetik egymást.

Összefoglalás

Az enfleurage kiváló eredményeket ad, és rendkívül magas minőségű esszenciák előállítását teszi lehetővé.
Sajnos az eljárás nagyon költséges és összetett.

Nagyobbrészt felhagytak vele (leszámítva néhány grasse-i termelőt, akik még mindig kézműves és bizalmas keretek között alkalmazzák).