A desztilláció a parfümériában: eljárás és alambik

A desztilláció a parfümériában: eljárás, alambik és illóolajok

Az alapanyagok a parfümőr orgonáján

Összesen 1 000 természetes alapanyag létezik (amelyekre a desztilláció vonatkozik) és 3 000 szintetikus alapanyag.

Ebből a 4 000 rendelkezésre álló anyagból a parfümőr 1 000-et választ ki, amelyeket az illatorgonáján (egy olyan bútoron, amely lehetővé teszi a szakember számára, hogy illóolajos flakonjait rendezze és osztályozza) helyez el, azok közül, amelyeket előnyben részesít, vagy amelyek technikailag nélkülözhetetlenek az illatok megalkotásához.

Évről évre új alapanyagokat fedeznek fel és hoznak forgalomba, míg mások eltűnnek a mind szigorúbbá váló jogszabályok miatt.

Az alapanyagok kivonási eljárásai

A parfüméria alapanyagainak kivonására különböző eljárások léteznek:

• Desztilláció
• Extrakció illékony oldószerrel
• Sajtolás
• Enfleurage
• Head space
• CO2- vagy sofact-extrakció

A desztilláció története: az ókortól az alambikig

Már az ókorban alkalmazott kivonási módszerként a desztilláció egy igen ősi eljárás, amelyet minden bizonnyal a görögök fedeztek fel. A desztillációt ugyanis egy alambik segítségével végzik (egy hosszú hajlított csővel ellátott nagy tartály), amely az „ambix” szóból ered, ami ógörögül „vázát” jelent.

A perzsák szintén az elsők között használták a desztillációt a rózsa esetében. Ezt az eljárást a középkorban tovább fejlesztették, majd az arab civilizáció idején, a 8. századtól kezdve még tökéletesebbé vált (az „alambic” az arab „al ‘inbïq” szóból ered, amely maga is görög gyökerű). A desztilláció ma is a hagyományos parfüméria egyik meghatározó technikája.

Mi a desztilláció?

A desztillációs technika lehetővé teszi bizonyos virágszirmok, magvak, kérgek, levelek, valamint gyökerek feldolgozását. Ugyanakkor nem minden parfümériai alapanyag kezelhető desztillációval (ezeket egy másik kivonási eljárással dolgozzák fel – bár csak bizonyos alapanyagok adják le illatukat illékony oldószeres extrakció révén).

A technikai működés

A desztilláció a vízgőz azon képességére épül, hogy megragadja az illóolajokat. A virágokat vagy növényeket egy perforált tálcán helyezik el, amely a tartály felső részén található.

A rózsa esetében a szirmokat vízzel fedik be (500 kg rózsához 1 500 liter vízre van szükség), egy alambikban, egy hosszú hajlított csővel ellátott nagy tartályban. A keveréket ezután forráspontra hevítik. Az emelkedő gőz magába szívja a virágok illatos összetevőit, és egy spirálcsőbe sodorja őket, ahol egy hűtőrendszer lehetővé teszi a gőz kondenzációját.

A dekantálás és a florentin

Az így kapott folyadék illóolaj (vagyis eszencia) és víz keveréke, amelyet egy „florentin” vagy „eszencier” nevű vázában dekantálnak. Mivel az olaj nem elegyedik a vízzel (sűrűségük eltérő), a felszínen marad (az olaj a végső termék körülbelül egyharmadát teszi ki): ez a dekantálási fázis.

Az illatosított víz virágvíz lesz, amelyet újra kell desztillálni. A rózsa esetében ezt a vizet „rózsavíznek” nevezik. Széles körben alkalmazzák kozmetikumokban, és néha egyes illatokban is.

Hozam, eszencia és abszolút: a rózsa példája

A rózsa (ld. Virágok) kezelhető desztillációval; ez különösen igaz a török rózsára vagy a bolgár rózsára, a Damascena botanikai minőségre. A desztillációval kezelt eszenciájú török rózsa főként a fejjegyekben hat, amelyek illékonyabbak, és a szívjegyekben, mivel illata frissebb, zöldebb és gyümölcsösebb, mint egy „licsi” vagy „körte” jegy (ld. Gyümölcsök).

A hozam: Tudni kell, hogy 1 kg eszencia desztillációval való előállításához 4 500 kg friss rózsasziromra van szükség. Mivel az alapanyagot forráskor hevítik, természetes, hogy a végeredmény nem adja vissza pontosan egy frissen szedett rózsa illatát.

A desztillációs technikával a kapott végterméket kötelezően „eszenciának” vagy „illóolajnak” nevezik.

Az alapanyag azonban illékony oldószerrel is kezelhető (ld. Extrakció). Ebben az esetben a terméket „abszolút rózsa” névvel illetik. Ezzel a technikával inkább a Centifolia minőséget részesítik előnyben, amelyet „grasse-i rózsának” is neveznek. Ez főként a szívjegyekben és az alapjegyekben hat, mivel illata kerekebb, érzékibb és gazdagabb.

A virágvizek

Egyre több virágvizet tüntetnek fel egy parfüm összetételében. Egy illatban a rózsavizet vagy a narancsvirágvizet utoljára adják hozzá, desztillált víz helyett (és nem az olajos koncentrátumba).
Tudnivaló: a virágvizeket kiszáríthatják, majd újra hidratálhatják. Ez megkönnyíti szállításukat és kezelésüket (hiszen törékeny termékekről van szó).

A narancsvirág példája

A narancsvirág illatát e két eljárásnak köszönhetően nyerik:

• A narancsvirág hidrodesztillációja adja a „Neroli” nevű terméket.
• A levelét szintén desztillációval kezelik: a kapott termék neve petit grain.
• A narancsvirág illékony oldószerekkel való kezelése egy „narancsvirág abszolút” nevű terméket eredményez, amely gazdagabb és érzékibb, mint a Neroli (ld. Virágos illatcsalád).

Az eau de brout az a víz, amelyet a petit grain desztillációjából nyernek. Létezik az eau de brout abszolútja is. Ez egy virágos jegy néhány állati árnyalattal.

Mely anyagok desztillálhatók?

Íme néhány példa a desztillációval kezelhető alapanyagokra:

• Az ylang-ylang
• A magnólia
• A vetiver
• A pacsuli
• A mohák (ld. Fa illatjegyek)
• Számos aromás jegy, mint például a zsálya, a levendula, a menta és a lavandin
• A fahéj és egyéb fűszerek

Ezzel szemben a jázmin és a tubarózsa például nem kezelhetők hidrodesztillációval. Ezeknek a virágoknak az illatát kizárólag illékony oldószeres extrakció útján lehet kinyerni. Egyre inkább, a parfüméria legszebb márkái számára, Grasse-ban enfleurage eljárással kezelik őket.

Tudnivaló: A desztilláció olyan eszenciákat eredményez, amelyek sok frissességet és könnyedséget kölcsönöznek a parfümnek, és amelyek főként a fejjegyekben és a szívjegyekben hatnak.