Illószer-kivonás: A virágtól az abszolútig – a gyártás titkai

Az alapanyagok a parfümőr orgonáján

Emlékezzünk rá, hogy a parfümőr rendelkezésére áll 1000 természetes és 3000 szintetikus alapanyag. Ízlésének megfelelően a szakember körülbelül 1000 szintetikus vagy természetes alapanyagot választ ki parfümorgonájához – ahhoz a bútorozathoz, amelyen a szakember tárolja és osztályozza illóolaj-üvegeit.

Évente új alapanyagokat fedeznek fel és hoznak forgalomba, míg mások eltűnnek a mind szigorúbb szabályozás miatt. A természetes alapanyagok virágokból, levelekből, gyökerekből, magvakból, gyümölcsökből, fákból vagy kérgekből származnak.

A parfümériában alkalmazott különböző kivonási eljárások

• Desztilláció
• Illószer-kivonás
• Hideg sajtolás
• Enfleurage
• Head space
• CO2-kivonás vagy sofact

A kivonás története: Az enfleurage-tól az oldószerekig

A 18. század elején az érzékeny alapanyagokat hideg vagy meleg enfleurage-zsal kezelték – ez egy Grasse-ban különösen fejlett technika volt. Ma az illószer-kivonás felváltotta az enfleurage módszert.

A hideg enfleurage

Azokhoz a virágokhoz alkalmazták, amelyek nem bírták a hőt, mint például a jázmin, a nárcisz vagy a tubarózsa. Ez a módszer abból állt, hogy egy zsírrétegre kézzel helyezték a virágokat körülbelül 24 órán át. A zsírnak megvan az a tulajdonsága, hogy magába szívja a virágok illatát; a műveletet többször megismételték.

A virágokat ezután egyenként kézzel távolították el, egészen addig, amíg a zsír telítődött az illatukkal. Az illattal átitatott zsírt ezután keverőkádakban alkohollal mosták, és elvált az illatos molekuláktól, lehetővé téve az elpárologtatás után a drágalátos abszolút előállítását.

A meleg enfleurage

Macerálásnak is nevezett eljárás, amelynek során virágokat vagy más növényeket 40–50 fokra melegített olajokban és zsírokban áztattak. 24 óra elteltével a zsírt nagy szűrőkön keresztül csepegtetéssel nyerték vissza, majd szöveten átszűrték.

A terméket ezután keverőkádakban alkohollal mosták. Ezt a meleg enfleurage-t a május i rózsához és a narancsvirághoz alkalmazták (lásd: Virágok). A végterméknek a pomádabszolút nevet adták.

Ez a módszer jelentős munkaerőt igényelt, és igen költséges volt. Ezért ezt a régi technikát felhagyták, és felváltotta az illószer-kivonás, valamint a CO2-kivonás.

Mi az illószer-kivonás?

Az illószer-kivonás célja, hogy a növény illatos összetevőit egy oldószerben feloldják, amelyet aztán elpárologtatnak. Ezt a technikát már a 18. században alkalmazták, de akkor még nem megfelelő – tűzveszélyes – anyagokkal.

Ez a kivonási módszer, amely igazán a 19. században vált működőképessé, abból áll, hogy a virágokat egy extraktornak nevezett nagy tartályba merítik. Különböző szinteken egymásra rakott lemezekre helyezik őket, amelyek apró lyukakkal vannak áttörve, hogy ne nyomják össze a növényeket.

Az extraktort ezután lezárják, és tartalmát egy oldószerbe (etanol, hexán, benzol vagy más természetesen igen illékony oldószer) merítik, amely magával ragadja a növények molekuláit. Háromszori mosásra van szükség ahhoz, hogy a lehető legtöbb illatos vegyületet megkössék.

Az oldószer megválasztása

Az alapanyag érzékenységétől függően az oldószer hidegen vagy melegen is alkalmazható.

• A hexán: Friss alapanyagokhoz, például virágokhoz előnyben részesített (narancsvirág, rózsa, jázmin, mimóza).
• Az etanol: Inkább száraz alapanyagokhoz, gumikhoz, rezinoidokhoz vagy méhviaszhoz használt.

A művelet befejezése után a virágokat és növényeket tartalmazó rekeszeket kicsavarják, majd kiveszik az extraktorból. Az oldószert visszanyerik és vákuum alatt felmelegítik; az eljárás végén újra is hasznosítják.

A konkrét és az abszolút: a nemes termékek

Az oldószer elpárologtatása során egy folyadékszerű anyag jelenik meg, amely száradáskor viasszá alakul. Ezt a rendkívül illatos pasztát nevezik konkrétnak.

Az eljárás végén az immár illatuktól kimerített virágokat kiveszik az extraktorból, és trágyaként hasznosítják. A tartályokban lévő konkrétet ezután alkohollal mossák és tisztítják. Ezt a viaszt szintén elválasztják az illatos anyagoktól, majd szűrik.

Ennek eredménye egy abszolútnak nevezett folyékony termék. Így a rózsa abszolút kifejezés szükségszerűen azt jelenti, hogy a virágokat illószerekkel kezelték.

Az abszolútak szívjegyekben és alapjegyekben vannak jelen, és általában gazdagabbak, kerekek és körülölelők, mint az eszenciák (lásd: Desztilláció), amelyek a fejjegyekben jelennek meg, és frisebbek, illékonyabbak.

Az abszolútak nem tükrözik pontosan a növények eredeti illatidentitását. Mivel az alapanyagot felmelegítik, egyes illatos molekulák eltűnnek. Ez a kivonási technika komplexebb, és gyakran költségesebb, mint a desztilláció.

Az illószerekkel kezelt alapanyagok

Az illószer-kivonással egyes virágszirmokat, leveleket és gyökereket is lehet kezelni (lásd: Fák). Íme az ezzel az eljárással kezelt főbb alapanyagok:

• A jázmin
• A tubarózsa
• A nárcisz
• A rózsa
• A narancsvirág
• A famohó
• Az ibolyalevél
• A zsálya
• A mimóza
• A zanót
• A tonkabab
• A vanília
• A rezinoidok (benzoe, opoponax, tömjén) (lásd: Balzsamok és gyanták)

Összefoglalás

Az illószer-kivonás technikája értékes, nemes és gazdag termékek előállítását tette lehetővé. Ma már létezik egy másik kivonási technika is, a szuperkritikus CO2-kivonás, vagyis a sofact, amely még tisztább termékeket eredményez.

A használt oldószer, amely ebben az esetben szén-dioxid, szagtalan. Emellett az alapanyagot kevésbé melegítik, így még inkább megőrzik az eredeti minőségét. Az így kapott illat tehát sokkal közelebb áll a friss alapanyag illatához, azonban ennek a módszernek a költsége igen magas.